A 16. sz. végére felerősödött ellenreformáció veszélyeztette az iskolát.
A 17. sz. elejéig a pataki iskola szellemét a protestáns teológiai ortodoxia határozta meg, a század első évtizedeiben a puritanizmus eszméi elérték Patakot is. A nagy erdélyi fejedelmek komoly szerepet szántak a református iskoláknak, ezért Patakot is támogatták.
Az iskola átszervezésére, színvonalának emelésére hívta meg a Rákóczi-ház Comeniust, aki elméleti és gyakorlati pedagógiai tevékenységet folytatott Sárospatakon. Comenius távozása után nem sokkal, II. Rákóczi György és édesanyja Lorántffy Zsuzsanna halálát követően nehéz idők jöttek az iskolára. A Wesselényiről elnevezett szabadságmozgalmunk leverése után, 1671-ben erőszakkal elűzték az iskola népét Patakról. 1694-ben Kassá érte a Kollégiumot a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc, amelynek első éveiben költöztek vissza a diákok, miután a fejedelem restituáltatta Patakon a vallásszabadságot. A Rákóczi-szabadságharc bukása után, a 18. században szinte végig veszélyeztette a Kollégium létét a vértelen ellenreformációt gyakorló III. Károly és Mária Terézia uralma.
A 18. sz. folyamán az előző században kialakult keretek között fejlődött tovább az iskola, működött a gimnáziumi és az akadémiai tagozat. A század végén az 1796-os tantervvel bevezetik a tantárgyak többségében a magyar oktatási nyelvet. Ebbe a tantervbe épült be az 1793-ban létesített jogtörténeti tanszék önálló egységként, a jogakadémia későbbi megvalósításának a tervével.
A 19. sz. elején az iskola életét is a nyelvújítási mozgalmak színezték és élénkítették, amelyben mind a tanárok, mind a diákok részt vettek. Az iskola szellemi nívójának emelését szolgálta a nyomda újraindulása.
A trianoni békekötés után az iskola újragondolta identitását, jobban odafigyelt az egyházban kibontakozó, erősödő belmissziói áramlatokra. 1923-ban megszűnt a jogakadémia, hat év múlva az iskola átvette az államtól a Tanítóképző Intézetet. A II. világháború előszele Patakon is érződött. Ez is erősítette a kollégiumnak azt a törekvését, hogy tovább mélyítse kapcsolatát a Tiszáninneni Református Egyházkerület gyülekezeteivel, és amíg erre lehetőség van, a külföldi testvéregyházakkal.
Az állam- és párthatalom részéről már a 40-es évek vége felé történtek jelzések a pataki Kollégium felszámolására, majd 1951 és 1952 között fokozatosan, intézményenként ez meg is történt. A Teológiai Akadémia hallgatóinak Pestre és Debrecenbe kellett átiratkozniuk. A Tiszáninneni Egyházkerület Közgyűlése tett még egy kísérletet az újraindításra, de eredménytelenül, sőt a Kerület önállóságát is megszüntették 1957-ig.
1957-től a Tiszáninneni Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei néven működhetett tovább a Kollégium „maradéka" egyházi intézményként, és emlékeztetett megszüntetett anyaintézményének, a Sárospataki Református Kollégiumnak több évszázados valóságára.
Újraindulás
1990. március 21-én aláírták az állam és az egyház közötti megállapodást, melynek eredményeképpen július 1-jén az egyház visszakapta az iskola épületeinek egy részét, s ez év szeptemberétől újraindult a Kollégium Gimnáziuma. Közben elkezdődött a Teológiai Akadémia újjászervezése is. 1991.október elején negyven évi kényszerszünet után 49 hallgatóval folytatta munkáját az Akadémia, államilag elismert hittudományi főiskolaként.
Felemelő az a tudat a hallgatóknak, a professzoroknak, a tanároknak egyaránt, hogy egy 460 éves, gazdag múlttal rendelkező intézményben dolgozhatnak, készülhetnek az előttük álló feladatokra. Az előttünk járt nemzedékek hite, ereje, példája a mai generáció számára is ösztönző. Az intézmény lelkészi szolgálatra képez szakembereket, teológus-lelkész szakon.
A Sárospataki Református Kollégium egyik oktatási intézményeként őrzi és továbbviszi a Kollégium sajátos körülmények között kialakult, több évszázados, a református hitvallásokra és a magyar nemzet iránti elkötelezettségre épülő szellemi és lelki örökségét.
Az Akadémia célja a református lelkipásztorok, valamint a református egyház igényei szerinti munkások képzése és továbbképzése, a teológiai tudományok legmagasabb szintű művelése. Történelmi örökségéből adódóan felelősséget hordoz nemcsak a fenntartó Egyházkerületért, hanem a Kárpát-medence ezen régiójának magyar református egyházaiért is.
Hozzá kíván járulni a térség szellemi és kulturális értékeinek megőrzéséhez és gyarapításához, tevékenységével növelni szeretné az észak-magyarországi térség településeinek népességmegtartó erejét is, együttműködik a felsőoktatási és kulturális intézményekkel, valamint egyházi és kulturális szervezetekkel.
Hagyományainak megfelelően ápolja és továbbviszi a magyarországi reformáció és az egyetemes keresztyénség lelki, szellemi és kulturális örökségét, ennek érdekében együttműködik a magyarországi és külföldi teológiai intézményekkel.
Az oktatást, a nevelést, a kutatást, általában a teológiai tudomány művelését szakmai és ökumenikus nyitottsággal, a Biblia alapján, a Magyar Református Egyház hitvallásai: „A Heidelbergi Káté” és „A Második Helvét Hitvallás” szellemében folytatja.
Mindezt azzal a meggyőződéssel teszi, hogy ezzel a Szentírásban megfogalmazott missziói parancsnak (Máté 28,18-20) és az egész teremtett világ iránti felelősség parancsolatának (Genezis 1,28) engedelmeskedik.
Intézményünket - a meglévő lehetőségeket folyamatosan kihasználva - úgy igyekszünk fejleszteni, hogy megfogalmazott céljainkat a jövőben a legmagasabb képzési formában, egyetemi szinten végezhessük. Mindezzel Isten dicsőségét, Egyházunk építését, magyar népünk javát szeretnénk munkálni.
Kisfilm: http://vimeo.com/1839048
2012. május 18., péntek,
Erik
, Alexandra
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 55
Összesen 2010. november 1. óta: 22035
Belépés az Elektronikus Tanulmányi Nyilvántartásba
A mennybemenetel ünnepe Álláshírdetés könyvelői munkakörbe Van remény? - Személyes beszámoló az Ifjúsági Zsinati Fórumról Egyházkerületi lelkész-presbiteri konferencia - mozgóképes összefoglaló Nemzedékek találkozóhelye: Új köntösben a miskolci Kakastemplom 103 éve született Nagy Barna, sárospataki tanár, Kálvin-kutató „Tőle, általa és érte van minden!” - Beiktatták Tokaj új lelkipásztorát